Hát eljött ez a nap is, hogy lejárjon a határozatunk:( Mivel február 29-es dátum volt a három évvel ezelőtti határozaton és tudtuk, hogy elhúzódhat a hosszabbítás, így már januárban elkezdtem az intézkedést, biztos ami tuti, nehogy már hozva a szokásos formát, ne legyen meg időben. Tök jól indult a dolog, TEGYESZ néni mondta, hogy okés, küldi a Gyámhivatalba a kérelmet, szokásos kérdések hogy változott-e valami. Pár nap múlva hívott is a Gyámhivatalos ügyintézőnk, hogy akkor legyünk már olyan kedvesek és libegjünk be a hosszabbítás miatt. Hát ilyen gyorsan még  az életben sehol nem végeztünk:) Jó napot-tal és viszláttal együtt tíz perc alatt végeztünk amiben volt egy néhány oldal kinyomtatása és aláírások:) Hozzáteszem nem értem erre valójában miért van szükség, ennyi erővel eleve megadhatnák 4 évre, na mindegy. Innentől kezdve vártam türelmesen, hogy megkapjuk postán a jogerős határozatot. Eltelt majd' egy hónap mire mondom most már felhívom őket, mert két nap múlva lejár a határozat és nekem kéne az új de már sürgősen. Hát még jó hogy telefonáltam, mert kiderült, hogy a rohadék postás még egy értesítőt se dobott be nekünk, hanem simán visszavitte a levelet:( Na kocsiba be, melóhelyről el, mert másnap meg a gyámhivatalban nincs senki. Határozattal a kezemben irány haza. Mondom most már nyugi van, iszom egy jó kávét és egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam az egyik alapítványt ahol várakozunk.  hogy hogyan szeretnék megkapni, elég-e e-mailben vagy menjen postán. Hát milyen jól tettem hogy felhívtam, mert ezek után jött a hideg zuhany. Három év várakozás után tudtam meg ugyanis, hogy rohadtul nem tetszik az alapítvány elnökének, hogy mi még mindig albérletben élünk. Mondjuk a miértjét elmagyarázhatná valaki, mert a mai világban egyrészt nem teheti meg mindenki hogy 60 milláért házat vegyen, másrészt abba nem gondol esetleg bele, hogy jobb egy albérletet röhögve kifizetni mint egy több milliós hitelt 20-30évre a nyakunkba venni??? Áááá szétrobbanok még most is ettől az eszetlenségtől:( Na lényeg a lényeg, hogy írtunk egy levelet is az elnöknek ( egy jó indulatú, kedves hölgy javaslatára), hogy mi történt velünk az elmúlt években, kitérve arra, hogy MIÉRT NEM VETTÜNK MÉG SAJÁT HÁZAT és csatoltunk egy friss fotót is. Kicsit várok, aztán rákérdezek a fogadtatásra. Ha még mindig nem vagyunk így szimpik, akkor meg lesz...juk magasról és a következő hosszabbításkor nem küldjük el neki a határozatot, vagy csak nemes egyszerűséggel mi sem szólunk ha máshonnan kapunk babát, ezt ugyanis nagyon "szereti". Itt tartunk most...

Három éve várjuk hogy megérkezzen a kisbabánk, de...

Megérkeztünk a három éves határozatunk lejárati idejéhez, pontosabban a hosszabbítási kérelem beadásának jött el az ideje. Fel is hívtam a TEGYESZ-es ügyintézőnket, ahol egy újabb ismeretlen hang fogadta a hívásomat. 2015-ös jelentkezésünk óta már a harmadik ügyintézőnk van, akit az első munkanapján sikerült elérnem:) Szegény azt se tudta merre van arccal előre, akármit kérdeztem, a válaszadást mindig a kérdésem megismétlése előzte meg a kollégája felé. Na mindegy, valahol el kell Neki is kezdeni, csak megmondom őszintén, picit azért aggódom, hogy meg lesz-e hosszabbítva a határozatunk időben, ugyanis 2016.febr.29-es a jogerős határozatunk és sokan 2-3 hónapot javasolnak erre, mert állítólag itt is szeretik húzni az időt, de azért bízom benne, hogy ez a durván másfél hónap elég lesz nekik. Na majd zaklatom én őket, ezen ne múljon:) Kicsit az elmúlt hónapokról: fent vagyok pár fórumon, ahol sokszor találkozom olyan posztokkal, ahol a leendő szülők keresik bármit megadva a leendő gyereküket. Picit elmondanám a véleményemet erről. Mi, örökbefogadásra váró párok úgy látom szinte bármit megtennénk azért, hogy mihamarabb gyerekünk legyen, de azért ami a neten megy az durva. Kíváncsi lennék, hogy hány pár válik így szülővé végül és hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel, hogy megvették a gyereküket. És mit fognak majd Neki mesélni, amikor a történetéről érdeklődik. Hát én nem szeretném hazugságban nevelni a gyerekemet. Én múltkor jóhiszeműen elkezdtem egy állítólagos bajban lévő kismamával beszélgetni, ahol is kiderült, hogy illegális béranyaságban volt része NEM ELŐSZÖR!, és az utolsó pár akiknek a gyereküket hordja épp a szíve alatt és a nyolcadik hónapban van, állítólag átverték, nem veszik fel neki a telefont, leléptek. Na már most ez az "anyuka/kismama" annyira kétségbe van esve, hogy most is vevőket keres a kis életnek aki hamarosan a világra jön. ATYAÚRISTEN:( Nem is gondolná az ember hogy micsoda bizniszelések mennek itt:(
Volt ám egy másik kismama is, akinek meg három gyereke van és úton van a nem várt negyedik, ráadásul válik, mert megcsalták, stb. Vele is napokon át beszélgettem, mire kezdett kamu szaga lenni a dolognak. Nem tudom végül valós volt-e vagy sem, mert más oldalakon is megtaláltam a sztoriját pici módosításokkal és más névvel, de ez sose fog kiderülni. Volt már olyanban is részem, aki egyértelműen kamuzott. Hogy ez mégis mire jó, azt nem tudom. Azt hiszem nagyon sok beteg ember él a földön akik nem tudják mással elütni az idejüket, mint már eleve lelkileg sérült embereket hiú ábrándok kergetésébe taszítani. Ilyenkor mindig eldöntöm, hogy soha többet, de valahogy mindig ott van bennem a gondolat, a tenni akarás, hogy mi van, ha egyszer tényleg egy bajban lévő embernek tudnék segíteni, akkor miért ne tegyem meg. Lehet én vagyok az egyetlen aki segít neki. Meg hát hazudnék ha azt mondanám, hogy nincs bennem az a pici remény, hogy hátha mi is így találjuk meg egymást a gyermekünkkel, hisz olyan sok történetet olvastam már, miért ne adjam meg az esélyt magunknak. Bár megmondom őszintén, nem igazán hiszek benne, de azért meghagyom ezt a lehetőséget is, sose lehet tudni...
Visszatérve a TEGYESZ-hez. Sok örökbefogadós csoportban olvasom, hogy ennyi meg annyi a sorszámuk a várakozóknak. A mi ügyintézőink meg mindig azt mondták nekünk, hogy nincs sorszám. Engem ez azért kissé felháborít, hogy egy állami rendszer hogyan működhet ennyire másként megyénként. Na meg az örökbe.hu-n mindig olvasom a babaköszöntőt is, ahol furcsa mód csak pár hónapot várnak a párok és már jön is a baba. Miért? Hogyan? Nem sajnálom tőlük, félre értés ne essék, csak olyan jó lenne tudni az okokat, a teljes történeteket. Mindig csak félig árulják el az emberek hogy honnan kaptak babát, mennyi idő után, de valami titokzatosság mindig van a sztoriban. Mindig mindenhol a pénzről beszélnek, hogy nem szabad adni senkinek, amit totál megértek és egyetértek vele ahogy feljebb is említettem, de sajnos konkrét esetet tudok, ahol egy bizonyos civil szervezeten keresztük ment pénzért a baba, majd a következő terhességnél már közvetlenül kereste meg a szülőanya az örökbefogadókat. Hozzáteszem én soha nem mernék ilyenbe belemenni, túl sok buktatója van szerintem, félnék, hogy zaklatni fog bennünket, meg még több pénz kéne neki meg ilyenek. Mélységesen elítélem az ilyen örökbefogadókat. Ennyire ne veszítsük már el a fejünket. Én hiszek abban, hogy el fog jönni az ideje, amikor megszületik a mi gyermekünk is, nem kell azt siettetni, ilyen módon meg pláne nem. Nyilván mindenki, de legalábbis mi szerettünk volna fiatalon szülőkké válni, de ha az ember nem keseredik meg annyira, akkor még a jó oldalát is meg lehet találni és meg kell találni, hogy miért később válunk szülőkké. Hát mi most itt tartunk, remélem azért idén már csörög majd valaki, aki a vonal túlsó végén arról fog minket értesíteni, hogy megszületett a pici babánk:) Ja és még egy fontos infó. Jelenleg 227 a sorszámunk a madaras helyen, hát túl sokat nem léptünk előre:(

Eltelt két év...

Az elmúlt két év történései

Hát sziasztok, elnézést az eltűnésért, de próbáltam nem minden percemet a "még mindig nincs gyerekünk" ténnyel való foglalkozással tölteni, hisz úgyse tehetünk ellene sokat. Az elmúlt időszakban éltünk, szórakoztunk, próbáltunk olyan dolgokkal foglalkozni amitől nem keseredünk meg még jobban, illetve amit talán nem tehetünk majd meg ha lesz gyerekünk. Buli, nyaralás, utazás, stb. Na jó, egyszer elmentünk egy örökbeadással foglalkozó civil szervezet találkozójára (a madaras), ahonnan másodszor is felháborodva jöttünk el, így kicsit átgondolva a döntésünket, bejelentkeztünk a másik nagy nevű szervezethez is akit a világon szinte mindenki szid és lehúz. Hát el kell hogy mondjam, hogy hatalmas kellemes csalódás ért minket, így nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztünk be ide. Persze hoztuk a formánkat most is, 2016. évvégén küldtük el a jelentkezésünket, amire januárban érkezett reakció, amikor is megkaptuk a megállapodást és jelezték, hogy nemsokára személyes találkozóra fog sor kerülni. Most októberben sikerült is ezt összehozni (kis túlzással majdnem egy év!!!!). Na mindegy, végül is mi sem kapkodtuk el a jelentkezést, így befogtuk a szánkat:). Nagyon kedves volt a hölgy a találkozón, mesélt az elmúlt sok évéről és konkrét történeteket is hozott nekünk, amik után kissé át is értékeltem néhány dolgot. Pl. hogy miért ne gondozzuk mi örökbe fogadni szándékozó pár a terhességet amit korábban sajnáltam volna, hisz ha már én nem szülhetem meg a gyereket, legalább jó lett volna esetlegen bent lenni a szülésnél, de már nem akarnám. Na meg ott van a testvér kérdés, hogy ez az alapítvány miért nem támogatja a testvér örökbeadását ugyanabba a családba. Korábban ezt sem értettem, de már nincs kérdés bennem. Egy iszonyatosan korrekt nőnek tartom az alapítvány elnökét, és teljes mértékben egyet értek mindennel amit tesz. Hát egyelőre itt tartunk. Az egyiknél jelenleg 285 a sorszámunk, a másiknál pedig nincs sorszám, tehát innentől kezdve igazából bármikor csöröghet az a bizonyos telefon (persze nem reménykedünk abban hogy a jövő héten csörög, de ki tudja:)). Ja, és a TEGYESZ-nél egyszer próbáltam érdeklődni a sorszámunk iránt, hisz több helyen is olvastam, hogy létezik, nekünk meg azt mondta az ügyintézőnk hogy nincs sorszám, várjunk türelemmel. Hm.. ez érdekes, hiszen ez egy állami rendszer, hogy lehet mégis hogy egyik helyen van sorszám, másikon meg nincs?! Na mindegy, nem akarok már mindent megérteni, úgyis kiszolgáltatott helyzetben vagyunk és ez ellen nem tehetünk semmit. Ez az egész procedúra egy nagy türelem játék, ez van...

TEGYESZ, környezettanulmány, tanfolyam, határozat

Hát megint eltelt egy év és még mindig "csak" egy házaspár vagyunk, de legalább már jogerős határozattal rendelkező:) Nekünk természetesen ez sem ment olyan simán mint másoknak, de ezt már megszoktuk. Nekünk mindig mindenért meg kell küzdeni, olyan nincs, hogy az ölünkbe hullik valami. Na szóval tavaly (2015) júliusában beadtuk a jelentkezésünket a TEGYESZ-hez, miszerint szeretnénk örökbefogadni egy kisbabát (vagy kettőt ha ikrek). Olyan ideges voltam amikor megérkeztünk az ügyintézőhöz, hogy háromszor is elrontottam a papír kitöltését, pedig egy nagyon egyszerű kérdés volt odaírva: ki a háziorvosom. Én folyamatosan a saját nevemet írtam le (magam sem értem miért:)) . Nagyon ciki volt, mert minden alkalommal a fiókjában lapuló hibajavítót kellett előkeresnie, hogy javítani tudjam a papíromat:) Na mindenesetre a ciki kezdés után lelazultunk kicsit, őszintén válaszoltunk minden kérdésre és a végén mosolyogva jöttünk ki, mintha jó barátok lennénk.
Azt hittük akkor, hogy minden ilyen gyors és egyszerű lesz, de persze ezután jött az a jól megszokott rögös út. Nekem nem csak háziorvosom van, hanem van egy kezelőorvosom is, így két orvosi igazolást kellett bekérjen az ügyintéző, ami majdnem összejött elsőre. Ugyanis a kezelőöorvos papírja ment a háziorvoshoz, és fordítva. Na most a kezelőorvosom gond nélkül kijavított mindent rajta és visszaküldte, míg a háziorvos ült a babérjain, és fogalmam nincs mire várt. Véletlenek ugye nincsenek, így megbetegedtem és meglátogattam a háziorvosomat, ahol csak úgy fél vállról odadobta a kérdést, hogy ezzel a papírral Ő most mit kedjen? Hát majdnem megválaszoltam a kérdését... Persze nem vagyok paraszt, és az én érdekem, hogy ez is meg legyen csinálva, így azonnal hívtam a TEGYESZ-es ügyintézőnket, aki a szokásos flegma stílusával kérte, hogy másnap hívjam fel és megnézi hogy mi történt. Na ezt is sikerült nagy nehezen elintézni, majd jött bő két hónap csend. Hát mondom a férjemnek én már csak felhívom az ügyintézőt, mert ami sok az sok. Elvileg 60 nap alatt vége az egész folyamatnak, mi meg még azt sem tudjuk, hogy mikor kell mennünk tanfolyamra. Természetesen itt is nekünk kellett mindenkit megérteni, mert nyár, szabadság, kávészünet, mittomén... Na mindegy, csak eljött a tanfolyam napja is. Konkrétan semmi újat nem hallottunk, unatkoztunk, hazamentünk, túl lettünk rajta. Ekkor már novembert írtunk. Időközben a tanfolyam előtt megvolt a pszichológus látogatás is, így már csak a határozatunkra kellett várni. Hurrá, még csak február van, és már meg is kaptuk!!!!! Hogy lehet az, hogy másoknak tényleg meglett a beígért 60 nap alatt, nekünk meg egy jó fél évet kellett várni??? Hihetetlen, de ez a mi formánk. Na mindegy, ezután úgy döntöttünk, hogy beadjuk a jelentkezésünket a Gólyahírhez (a Bölcsőről egy jó szót se hallottam sajnos, engem elrémítettek). A Gólyahír se az amire gondoltam, de végül mellettük tettük le a voksunkat. Elküldtük a jelentkezésünket, majd egy hét múlva felhívtam nagy örömmel őket, hogy megtudakoljam a sorszámunkat. Kedves hang közölte a másik oldalon, hogy 449. Hát tudtam, hogy kb. 4-5 év, és hogy 500 körüli sorszámok vannak, de azért mégis ott abban a pillanatban majdnem sírva fakadtam, és elkeseredtem. Aztán a férjem az Ő lazaságával közölte, hogy de hát szívem, tudtuk, most mit csodálkozol? Hát igen, igazad van kicsim, csak szar ez amikor valaki így nyersen a füledbe búgja:( Szóval itt tartunk most mi. Várunk, várunk, várunk...

Lombik korszak vége, itt az örökbefogadás korszaka

Kedves Olvasóim,

Ahogy a címből is kiderült, úgy döntöttünk, hogy nem erőszakoskodunk tovább azzal ami nem megy, így elindítottuk az örökbefogadás folyamatát. Elég volt az a nyolc év amit orvostól orvosig járással töltöttünk mindig eredménytelenül. Úgy érezzük, hogy nem csak vérszerinti gyerekkel lehetünk teljes család, viszont gyerek nélkül sosem leszünk az bármennyire is szeretjük egymást és boldogok vagyunk együtt. Hál'Istennek közös döntés volt, nem kellett ráerőltetni egyikünknek sem a másikra ezt a témát. Az én imádnivaló férjecském már 8 éve azt mondta, hogy ha nem jön össze természetes úton, akkor majd "veszünk" egyet. Mindig ilyen hülyeségekkel vígasztal, de végül is most bejött az ötlete:) Tisztázásképp azért elmondanám, hogy mi mindent hülyéskedéssel vészelünk át, és a "gyerekvásárlás" is egy ilyen szó arra, hogy örökbefogadunk egy csöppséget. Ettől függetlenül nagyon is komolyan vesszük a történetet, hisz' ez egy még keményebb formája a szülőlétnek. Senkit sem akarok természetesen ledegradálni ezzel vagy lenézni, egyszerűen csak ez egy speciális történet. Míg egy normál módon teherbeesett nő normál módon szül egy gyereket és normál módon szülőkké válnak, addig nekünk örökbefogani szándékozó szülőjelölteknek végig kell mennünk egy rakás átvizsgálásos, pl. környezettanulmány, pszichológiai vizsgálat, tanfolyam és az idegörlő várakozásokról már nem is beszélek. Na mindegy, ha nekünk ezt az utat kell bejárnunk, akkor ezt fogjuk. Egy biztos, így előbb vagy utóbb de szülők leszünk mi is:)

Kontroll

Kedden voltam a dokimnál, hogy kielemezzük a laboreredményeket. Amikor meglátta a magas cukromat (9,5), eléggé meglepődött. Azt mondta, hogy még ilyen helyzetbe soha nem hozta ez a gyógyszer, általában a lányok ilyenkor terhesen jönnek vissza. Hát erre csak annyit tudtam mondani, hogy már megint én vagyok az a bizonyos kivétel aki erősíti a szabályt. Azonnal kapta a recepttömbjét és máris véste rá az új gyógyszert amit Eucreas-nak hívnak, de a dokinénim csak Eufrásznak becézte.:) Úgyhogy most úgy néz ki a napom gyógyszer szempontjából, hogy reggel éhgyomorra egy L-thyroxin, reggeli után egy eufrász, ebéd után adimet, vacsi után megint eufrász. Négy hét múlva kajálós két pontos terhelésre van időpontom, aztán meglátjuk hogyan reagálok az új gyógyszeremre. Eddig mindig a második jött be, valamiért én kivételes vagyok, sose az jön be ami a nagy többségnek:)

És hogy egy kis jókedv is legyen a sok rossz mellett, történt egy kis vicces dolog tegnap:

a férjem legjobb barátjáéknál tegnap volt a beültetés, ugyanis sajnos ugyanebben a cipőben járnak mint mi. Na persze nem ez a vicc, hanem bement a férj a beültetésre és megnézte a mikroszkóp alatt a gyereknek valókat, ahol is látott egy pöttyön belül négyet (az Ő szavaival élve). Kérdése felém ezek után az volt, hogy akkor most nekik négyes ikreik lesznek?:)))) Azt hittem kifekszem a röhögéstől:))))))))

Elkeseredés...

Ma voltam újra vérvételen. Három pontos terhelés volt, aminek annyira vártam az eredményét, hiszen biztos voltam benne hogy minden tök jó lesz, hiszen legutóbb kb. két hónapja új gyógyszert kaptam a Competact-ot, hogy felturbózzuk az eddig elért jó eredményeket és kezdhessük a harmadik lombikot. Erre milyen eredményt kapok? 9,5 a 120 perces cukorszintem!!! Amivel tegyük hozzá előtt nem volt baj. Mindig magas volt kicsit, de soha nem ment a normál érték fölé:( Híztam három kilót, tele vagyok újra pattanásokkal, hullik a hajam:( Holnap megyek vissza a dokimhoz, meg is mondom neki, hogy felejtse el, hogy én ezt tovább szedjem!!!! Mindjárt sírok, úgy elkeserített ez az eredmény:((((