2016. szeptember 5., hétfő

TEGYESZ, környezettanulmány, tanfolyam, határozat

Hát megint eltelt egy év és még mindig "csak" egy házaspár vagyunk, de legalább már jogerős határozattal rendelkező:) Nekünk természetesen ez sem ment olyan simán mint másoknak, de ezt már megszoktuk. Nekünk mindig mindenért meg kell küzdeni, olyan nincs, hogy az ölünkbe hullik valami. Na szóval tavaly (2015) júliusában beadtuk a jelentkezésünket a TEGYESZ-hez, miszerint szeretnénk örökbefogadni egy kisbabát (vagy kettőt ha ikrek). Olyan ideges voltam amikor megérkeztünk az ügyintézőhöz, hogy háromszor is elrontottam a papír kitöltését, pedig egy nagyon egyszerű kérdés volt odaírva: ki a háziorvosom. Én folyamatosan a saját nevemet írtam le (magam sem értem miért:)) . Nagyon ciki volt, mert minden alkalommal a fiókjában lapuló hibajavítót kellett előkeresnie, hogy javítani tudjam a papíromat:) Na mindenesetre a ciki kezdés után lelazultunk kicsit, őszintén válaszoltunk minden kérdésre és a végén mosolyogva jöttünk ki, mintha jó barátok lennénk.
Azt hittük akkor, hogy minden ilyen gyors és egyszerű lesz, de persze ezután jött az a jól megszokott rögös út. Nekem nem csak háziorvosom van, hanem van egy kezelőorvosom is, így két orvosi igazolást kellett bekérjen az ügyintéző, ami majdnem összejött elsőre. Ugyanis a kezelőöorvos papírja ment a háziorvoshoz, és fordítva. Na most a kezelőorvosom gond nélkül kijavított mindent rajta és visszaküldte, míg a háziorvos ült a babérjain, és fogalmam nincs mire várt. Véletlenek ugye nincsenek, így megbetegedtem és meglátogattam a háziorvosomat, ahol csak úgy fél vállról odadobta a kérdést, hogy ezzel a papírral Ő most mit kedjen? Hát majdnem megválaszoltam a kérdését... Persze nem vagyok paraszt, és az én érdekem, hogy ez is meg legyen csinálva, így azonnal hívtam a TEGYESZ-es ügyintézőnket, aki a szokásos flegma stílusával kérte, hogy másnap hívjam fel és megnézi hogy mi történt. Na ezt is sikerült nagy nehezen elintézni, majd jött bő két hónap csend. Hát mondom a férjemnek én már csak felhívom az ügyintézőt, mert ami sok az sok. Elvileg 60 nap alatt vége az egész folyamatnak, mi meg még azt sem tudjuk, hogy mikor kell mennünk tanfolyamra. Természetesen itt is nekünk kellett mindenkit megérteni, mert nyár, szabadság, kávészünet, mittomén... Na mindegy, csak eljött a tanfolyam napja is. Konkrétan semmi újat nem hallottunk, unatkoztunk, hazamentünk, túl lettünk rajta. Ekkor már novembert írtunk. Időközben a tanfolyam előtt megvolt a pszichológus látogatás is, így már csak a határozatunkra kellett várni. Hurrá, még csak február van, és már meg is kaptuk!!!!! Hogy lehet az, hogy másoknak tényleg meglett a beígért 60 nap alatt, nekünk meg egy jó fél évet kellett várni??? Hihetetlen, de ez a mi formánk. Na mindegy, ezután úgy döntöttünk, hogy beadjuk a jelentkezésünket a Gólyahírhez (a Bölcsőről egy jó szót se hallottam sajnos, engem elrémítettek). A Gólyahír se az amire gondoltam, de végül mellettük tettük le a voksunkat. Elküldtük a jelentkezésünket, majd egy hét múlva felhívtam nagy örömmel őket, hogy megtudakoljam a sorszámunkat. Kedves hang közölte a másik oldalon, hogy 449. Hát tudtam, hogy kb. 4-5 év, és hogy 500 körüli sorszámok vannak, de azért mégis ott abban a pillanatban majdnem sírva fakadtam, és elkeseredtem. Aztán a férjem az Ő lazaságával közölte, hogy de hát szívem, tudtuk, most mit csodálkozol? Hát igen, igazad van kicsim, csak szar ez amikor valaki így nyersen a füledbe búgja:( Szóval itt tartunk most mi. Várunk, várunk, várunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése