2010. február 3., szerda

Negatív teszt:(

Teljes méretű kép megtekintése

Mit is mondjak? Nem lepődtem meg túlságosan, hogy negatív lett:( Hétfőn volt a beültetés, de szombaton már véreztem. Szóval ezek után isteni csoda lett volna ha pozitív tesztet produkálok:( Szomorú vagyok, le vagyok törve iszonyatosan, de kicsit talán jobb a helyzet mint az előzőnél, mert ott a tesztelés előtti egy-két napban volt csak vérzésem ami akár a beágyazódás jele is lehetett volna, most viszont elég hamar megjött a vérzésem. Most nem reménykedtem onnantól tovább. Na jó, talán egy hajszálnyit igen, mert hát a remény hal meg utoljára, de pont ezért nem vártam tovább a teszteléssel, mert bár két hét után lehetne megcsinálni, de szerintem négy nappal előtte ha terhes lennék már kimutatná a teszt. Főleg ha mindkét sejtecskénk megtapadt volna, mert úgy tudom, ha két bébi van bent, akkor sokkal magasabb a hcg, így hamarabb ki is mutatja a teszt.
Még szerencse, hogy van most ami lekösse a figyelmemet, mert a szerelmem a hétvégén lesz harminc, és megpróbálom széppé varázsolni neki ezt a napot.
Hétfőn felhívom a Szmatona doktorbácsit, hogy hogyan tovább. Ha annyira be van táblázva mint ahogy tavaly mondta, akkor szerintem áprilisnál hamarabb nem hiszem hogy mehetünk újra. Nem baj, talán kell is egy kis pihenő, hogy ne csak erről szóljon az életünk. Nagyon sok olyan párról hallottam, olvastam, akiknek erre az idegörlő várakozásra, görcsölésre rámegy a házasságuk. Na én ezt nem akarom. Most megpróbálok magammal és a férjemmel foglalkozni kicsit. Lerakom a jogsit, amire már rég vágyom, asszem csináltatok egy tetoválást is és ráveszem a drágámat hogy menjük el egy hétvégén kényeztetni magunkat valami wellnessbe. Bár nem nagyon szeretem az ilyen közös fürdős dolgokat, mert mindig összeszedek valamit (hiperérzékeny vagyok az ilyesmire sajnos), de most nem érdekel semmi! Egyszerűen szeretném ha kicsit elfelejtenénk a gondokat, kikapcsolódnánk és jól éreznénk magunkat együtt.
Akik drukkoltak azoknak nagyon szépen köszönöm, de sajnos még szükségem lesz rájuk. Számítok rátok a következőnél is!:)